A kávéfogyasztás két friss orvostudományi vizsgálat szerint is jóval egészségesebb, mint ahogy az a közhiedelemben él. Ezek egyike egy hosszú távú tanulmány volt, melynek során Svédországban és Finnországban több mint 1400 személynél vizsgálták a kávé hatását a központi idegrendszerre. A napi 3-5 csésze kávét fogyasztó egyének esetében jóval alacsonyabb lehet az Alzheimer-kór vagy a demencia kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét, vagy csak keveset. Egy másik, Bostonban végzett vizsgálat, melynek eredményei a Circulation c. tudományos folyóiratban lettek közzétéve, rámutatott, hogy a naponta több mint négy csésze kávét fogyasztó személyek esetében a stroke kockázata 20%-kal csökkent.